péntek, szeptember 10, 2010

Keresés

Dunamenti Magazin - 39. adás - 2010. július 25.

Dunamenti magazin

A Rádió 24 közéleti magazinműsora minden vasárnap hallható 18:30 és 19:30 óra között. A teljes műsor meghallgatható a lejátszóra kattintva.
A műsor tartalma:

- Dunaújváros polgármestere, dr. Kálmán András már korábban bejelentette, hogy ősszel már nem indul a tisztségért, csak az Országgyűlési Választásokon méretteti meg magát. Ez nem sikerült, nem tagja az új Országgyűlésnek. Mi lesz október után? Erről és 11 év eredményeiről, kudarcairól, szép és kevésbé örömteli pillanatairól kérdeztük a polgármestert. A beszélgetés több mint egy órás, ezért három részletben hallhatják. A mai második részben a Dunaferr privatizációjáról és a Hankook gumiabroncsgyártó gyár letelepedésének körülményeiről valamint a dunaújvárosi és az országos munkaerő-piaci helyzetről lesz szó.

- Fejér Megye Önkormányzata és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban döntött úgy, hogy a fenntartásukban működő 11, szakképzéssel is foglalkozó középiskolából megalapítja a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulást, azaz a Fejér Megyei TISZK-et. Csapó Gábor projektmenedzsert kérdeztük.

- SINUS Környezettechnológiai Innovációs Klaszter. Az első sikeres pályázat után kérdezte Garda Árpád a klaszter elnökét, Gere Jánost.